A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség támogatásával lehetőségünk volt a repülést, különösen is a vitorlázó repülést bemutató tábort rendezni 10 fő 12-15 év közötti érdeklődő fiatalnak. Az MVSZ támogatás révén a programot díjmentesen tudtuk ajánlani.
Célunk volt a táborral a repülést Budakeszi lakói között is népszerűsíteni, így Budakeszi
Önkormányzata bevonásával és segítségével három olyan budakeszi iskolában hirdettük, ahol ilyen korú gyermekeket tanítanak. (Széchenyi István általános iskola, Prohászka Ottokár katolikus gimnázium, Wudisuli német nemzetiségi általános iskola)
A tábor 2023.07.04-07-ig, 4 napon át tartott. A gyerekek reggel jöttek, este hazamentek, ebédet a táborban kaptak.
Mind a négy nap délelőttjén vagy délutánján repültünk, a fiatalok -megfelelő oktatással és felügyelet mellett- részt vettek a gépek mozgatásában a hangárban, a starthelyen, segítettek egymásnak beülni, hevedereket becsatolni, sőt a csörlőkötelet is ők akasztották be, majd az induló repülőgép szárnyvégét is ők engedték el rövid nekifutás után. A repülés után pedig természetesen részt vettek a gépek lemosásában és a hangárba visszatételében is.
A másik fél napokon is a repüléssel kapcsolatos programok voltak. Első délelőtt a hangárban ismerkedés a gépekkel, sok-sok kérdés és válasz. Hogyan működik, mitől repül, hogyan lehet kormányozni…
Másnap kirándultunk a Katlanba a régi repülőtérre a repülős emlékműhöz. Hogyan is csinálták ezt az elődeink. Csütörtökön szakmai vezetővel meglátogattuk az Aeroparkot, milyenek a kicsit nagyobb repülők, milyen érzés a TU-154 pilótafülkéjében ülni. Az utolsó nap délutánján pedig
közkívánságra filmnézés volt, mit is mesél Hollywood a repülésről…
A tábor lebonyolítását minden nap 3-4 oktató és 4-5 klubtag segítette.
A visszajelzések alapján úgy gondoljuk, jövő nyáron ismét szeretettel várjuk a fiatalokat hasonló programra, bízunk benne, hogy lesz érdeklődés.