Kipróbálom

Itt a nyár, várunk mindenkit szeretettel minden repülésre alkalmas – esőmentes –
hétvégén és ünnepnapon a repülőtéren!

Vitorlázórepülés kipróbálására a legalkalmasabb mód egy iskolakör repülése – kezdő pilótáink is ilyen repülések során tanulják meg a repülőgép vezetést, és jutnak el első egyedüli felszállásukig. Az iskolakör nagyjából 8 perc időtartamú repülés a repülőtér közvetlen környezetében, ami alatt megtapasztalható a vontatás élménye, a környező táj és a vitorlázórepülés szépsége. A vontatás során kb. 7-8 perc alatt jutunk fel 600 méteres magasságra!

Megfelelő időjárás esetén – ha lehetséges emelkedni – a repülés meghosszabbítható, megcsodálható Budapest és környéke akár 1000 m-es magasságból, illetve bepillantás nyerhető a repülőgépvezetés fortélyaiba is. A repülésekre mindig oktatói jogosítású, tapasztalt pilóta viszi el látogatóinkat.

Mikor lehet kipróbálni?

Repülni vágyó vendégeinket elsősorban hétvégén és ünnepnapokon 11 és 17 óra közt várjuk, a május elejétől szeptember végéig tartó időszakban, ilyenkor ugyanis több esély van kicsit hosszabb repülésekre is. Bár előzetes bejelentkezés nem szükséges, érdemes felvenni velünk a kapcsolatot  (1-2 nappal előtte, vagy aznap reggel) hogy biztosan beleférjen az összes felszállás a napba, hiszen elképzelhető hogy az időjárási körülmények vagy az oktatási feladatok miatt ez nem minden esetben lehetséges. Szeretnénk külön felhívni a figyelmet, hogy bár mindenkit szívesen látunk, időpont foglalást nem tudunk biztosítani, ám az elmúlt évek tapasztalati alapján elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben – egy-egy repülni vágyó vendég esetén – bele szokott férni a repülés, előzetes jelentkezéstől függetlenül. Amennyiben nagyobb csoportról lenne szó, mindenképp javasoljuk a kapcsolatfelvételt, hogy egyeztessük a részleteket. A vitorlázórepülés erősen időjárásfüggő sport, esős idő vagy túl nagy szél esetén nem szoktunk repülni – bizonytalan időjárás esetén sajnos még kevésbé tudunk konkrét időpontokat ígérni. 

Fontos megjegyezni, hogy bemutató repüléseink elsősorban toborzási célokat szolgálnak. Érkezés után a starthelyen kell jelentkezni – további információ a repülőtér megközelítéséről és a repülőtéri közlekedés szabályairól lentebb olvasható. Érdemes 15-25 perc várakozással számolni a felszállás előtt – ezalatt le lehet ülni a starton és megfigyelni a fel és leszállásokat, illetve klubtagjaink szívesen válaszolnak bármilyen kérdésre.

Díjak

A bemutató iskolakör repülés hossza és ára függ a felszállás módjától (vontatás vagy csörlés, klubunk jellemzően vontatásból repül, csörlésre korlátozottan van lehetőség)!
Fizetni a helyszínen kell, Barion fizetési rendszeren keresztül online, a leszállás után. A fizetésről nyugtát adunk.

  • Vontatás percdíja: 3000 Ft (jellemzően 7-8 perc)
  • Repülés percdíja: 300 Ft
  • Csőrlés: 8000 Ft – a vitorla percdíja csak a 7. perctől fizetendő, 6 percig a csőrlés díja tartalmazza a vitorlaidőt is.

Megközelítés és közlekedés a reptéren

A repülőtér weboldalán részletes információk találhatók a repülőtér megközelítésével és a repülőtéren belül történő közlekedéssel kapcsolatban. A repülőtéren belüli közlekedési szabályok látogatóink biztonságát szolgálják ezért javasoljuk az oldal áttekintését még a reptérre érkezés előtt.

További információ

A repülés előtt a pilóta vagy az általa kijelölt személy ismerteti a legfontosabb tudnivalókat. Minden, a repülést kipróbálni vágyó látogatónknak a felszállás előtt ki kell töltenie és alá kell írnia egy utasjegyet, amely igazolja, hogy a bemutatórepülésben való részvétel feltételeit – különös tekintettel a biztosítási feltételekre – megismerte és elfogadja . Utasainkat baleset biztosítás védi, melynek felső határa 250 000 SDR. Ezt meghaladó kártérítési igényt a MÁV Sportrepülő Egyesület nem fogad el. Igény esetén esetleges magasabb összegű biztosítást egyénileg kell kötni. Bármilyen kérdéssel kapcsolatban keress minket bátran.

Megtetszett a repülés?

Elsőre nagyon távolinak és elérhetetlennek hangzik, pedig szó sincs erről!

HU/EN/DE »